Jobb és egyértelműbb szabályozást a munkavállalók kiküldetése területén!

Az Európai Bizottság többszöri halasztás után ma mutatta be azt a jogszabálycsomagot, mely a munkavállalók szolgáltatások keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv hatékonyabb végrehajtását hivatott elősegíteni. Őry Csaba fideszes EP-képviselő, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság néppárti koordinátora a frakció nevében üdvözölte a tervezetet, ugyanakkor számos kételyének is hangot adott.

A bizottsági jogszabálycsomag két javaslatból áll: egy irányelvtervezetből, amely az eredeti célkitűzések jobb és hatékonyabb végrehajtását célozza, valamint az ún. Monti II rendelettervezetből, amely a munkavállalók alapvető jogainak védelmére irányul.

A néppárti frakció mindig is azon az állásponton volt, hogy a munkavállalók kiküldetésben történő foglalkoztatása rendkívül fontos az Európai Unió gazdasága szempontjából. A foglalkoztatás e formája ugyanis képes áthidalni a munkaerőpiac átmeneti problémáit, valamint hozzájárul a munkaerő kereslet-kínálat megfelelő egyensúlyához. Nem feledkezhetünk meg azonban arról a tényről, hogy a gazdasági válság miatt a tagállamok napjainkban jóval kevesebb embert foglalkoztatnak kiküldetésben, mint pl. 2007-ben.

Ezek a kedvezőtlen körülmények arra kell, hogy sarkallják az uniós döntéshozókat, hogy mindent tegyenek meg a gazdaság élénkítése, új minőségi munkahelyek teremtése, valamint a mobilitás ösztönzése érdekében. Éppen ezért az európai szabályozásnak a tisztességes piaci verseny megvalósítására, valamint a munkavállalók jogainak megfelelő védelmére kell irányulnia. Ezen felül pedig világos jogszabályi keretet kell biztosítania az üzleti világ, és különösen a kis és közepes vállalkozások számára, annak érdekében, hogy a munkavállalók teljes mértékben élvezhessék a belső piac nyújtotta előnyöket.

"A gazdasági fellendülés egyik kulcseleme, hogy csökkentsük a vállalkozásokra nehezedő adminisztrációs terheket; vagy legalábbis tartózkodnunk kellene attól, hogy újakat hozzunk létre" – hívta fel a figyelmet Őry Csaba a bizottsági tervezet mai bemutatása kapcsán. "Ám már most úgy tűnik, hogy a Bizottság javaslatának számos eleme arra irányul, hogy aránytalanul nagy adminisztrációs terheket rakjon a vállalkozások, különösen a kkv-k vállára. A néppárti frakció, s így az Európai Parlament többsége az eredeti irányelv jobb végrehajtását szeretné, azonban felesleges bürokratikus terhek létrehozása nélkül" – hangsúlyozta a néppárti koordinátor.

A jogszabálycsomag európai parlamenti jelentéstevője a lengyel néppárti Danuta Jazlowiecka lesz.