Járóka Lívia Gyömrőn

A Váci Egyházmegye Cigánypasztorációs Központjában, a gyömrői Ceferino Házban tett látogatást Járóka Lívia néppárti EP-képviselő. Az intézmény vezetőjével, Dúl Gézával való megbeszélésén, a képviselőnő méltatta az egyház törekvéseit a befogadó közösségek építésében és a romák evangelizációjában.

A Boldog Ceferinóról elnevezett központban Dúl Géza atya, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia (MKPK) cigánypasztorációs referense, a központ vezetője fogadta Járóka Líviát, a Fidesz-MPSZ néppárti képviselőnőjét. A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a romák evangelizációja során kettős feladat hárul az egyházra: egyszerre kell kapcsolatot teremtenie a romákkal és kezelnie a többségi társadalom előítéleteit, elutasítását. A képviselőnő méltatta az egyház kis közösségekben elért sikereit, mert mint mondta, minden társadalmi megújulás kulcsát a helyi közösségek jelentik. Járóka példaként többek között a Hofher József jezsuita szerzetes által vezetett borsodi képzési programot és a Lankó József plébános által működtetett alsószentmáronti óvodát említette, melyet az elmúlt héten keresett fel. „A gazdasági világválság szegényeket sújtó csapásai és a társadalmi feszültségek fokozódása idején kiváltképp szükséges, hogy az Egyház, a maga megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tekintélyével segítsen a befogadó közösségek kialakításában és figyelmeztesse az embereket, hogy mindannyian testvérek vagyunk” – fogalmazott a képviselőnő.

A Ceferino Házat Dr. Beer Miklós püspök hozta létre 2006-ban, hogy segítséget nyújtson egymás kölcsönös el- és befogadásában, valamint áthidalja a cigányságot és a lelkipásztorkodást elválasztó távolságot. A Váci Egyházmegye cigánypasztorációs központja Boldog Ceferino Gimenez Malla (1861-1936) spanyol cigányemberről kapta a nevét. Ceferino egész élete során kitűnt a felebaráti szeretetben, a spanyolországi polgárháború idején pedig az életét áldozta hitéért, amiért II. János Pál pápa 1997-ben boldoggá avatta.