Környezet és klímavédelem

Magyarország elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelemben

2019. 09. 17.

„A klímaváltozás elleni küzdelem nem csak az EU-n múlik, hiszen az a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának alig 10%-át adja. Ez a globális kihívás csak úgy kezelhető, ha valamennyi állam az EU-hoz hasonló ambíciót vállal” – hívta fel a figyelmet Tóth Edina fideszes EP-képviselő a mai plenáris vitában a New York-i éghajlat-politikai csúcstalálkozó és a fenntartható fejlődési célokkal foglalkozó csúcstalálkozó előkészítése kapcsán.

A néppárti politikus felszólalásában hangsúlyozta, hogy az EU büszke lehet az eddig elért eredményeire és üdvözölte, hogy az ENSZ főtitkár kezdeményezésére a világ vezetői foglalkoznak a kérdéssel.  „A klímaváltozás elleni globális küzdelem és a Párizsi Megállapodás valamennyi részes fél általi végrehajtása korunk egyik legnagyobb kihívása, ugyanis a klímaváltozás hatása ma már nem csak gazdasági és jóléti probléma, hanem sok esetben egzisztenciális kérdés is” – mutatott rá Tóth Edina. Kiemelte továbbá, hogy Magyarország elkötelezettségét bizonyítja a klímaváltozás elleni küzdelemben az eddigi teljesítménye, hiszen GDP növekedése elvált a szinten maradó szén-dioxid kibocsátásától.

„Külön üdvözlendő, hogy az új Európai Bizottság kijelölt felelős alelnöke megbízólevelében kiemelt helyre került a klímaváltozással kapcsolatos nemzetközi tárgyalások vezetése. Az EP részéről ennek a feladatnak az elvégzését szorosan nyomon kell követni, hiszen bolygónk jövője a tét” – zárta felszólalását a képviselő.