Környezet és klímavédelem

Az EU klímavállalásai nem korlátozhatják a versenyképességet

2019. 07. 17.

A mai napon került sor az Európai Parlamentben a Tanács finn elnökségi programjának bemutatására. Tóth Edina EP-képviselő, a környezetvédelemmel, közegészségüggyel és élelmiszer-biztonsággal foglalkozó szakbizottság fideszes tagja a napirendi ponttal kapcsolatban örömét fejezte ki, hogy a finn elnökség által bemutatott prioritások között szerepel a klímavédelem.

„Rendkívül fontos, hogy az EU klímavállalásait úgy határozzuk meg, és úgy érjük el, hogy ne korlátozza az Unió globális versenyképességét és ne járuljon hozzá a kibocsátások növekedéséhez a harmadik országokban sem”- hívta fel a figyelmet a fideszes EP-képviselő.

A politikus beszédében hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az EU hosszú távú dekarbonizációs stratégiája kapcsán kiemelten fontos a vita és a párbeszéd. Azonban ideológiai vita helyett főleg az elemzésre kell koncentrálni és megértőnek kell lenni azokkal a tagállamokkal, akiknek nehézséget okoz a kitűzött célok elérése. Rámutatott, hogy a klímacélok elérését technológiasemleges módon kell végrehajtani, úgy, hogy a célok mögött legyenek megfelelő uniós források.