Egyéb

Uniós koordináció nélkül súlyos következményei lehetnek a koronavírus terjedésének

2020. 01. 30.

Az Európai Parlament plenáris ülésén a képviselők aggodalmukat fejezték ki a koronavírusos megbetegedések rohamos terjedése miatt, mely Kínában már egészségügyi vészhelyzetet eredményezett. Tóth Edina fideszes EP-képviselő felszólalásában arra kérte az Európai Bizottságot, hogy nyújtson támogatást a tagállamoknak a megfelelő óvintézkedések meghozatalához.

Tóth Edina emlékeztetett: légikikötőink Európa kapuját jelentik, ezért kiemelten fontos, hogy egy esetleges hatósági intézkedés elrendelése esetén rendelkezzenek a fertőtlenítéshez szükséges eszközökkel és felszereléssel. A néppárti politikus arra kérte az Európai Bizottságot és a tagállamokat: folyamatosan ellenőrizzék, hogy megfelelő készlettel rendelkeznek-e a szükséges védőfelszerelésekből az üzemeltetők.

„Nekünk a polgáraink védelme az első! Arra kérem ezért az Európai Bizottságot, hogy nyújtson megfelelő pénzügyi és technikai támogatást a tagállamoknak, és határozott, összehangolt választ adjon a koronavírus esetleges terjedésére az Európai Unióban” – emelte ki a néppárti politikus. „A koronavírus európai megjelenése és gyors terjedése komoly kihívás elé állítja Európát is. Kiemelten fontos tehát, hogy a hatóságok gyorsan és szakszerűen reagáljanak” – zárta felszólalását Tóth Edina.