Digitális egységes piac

Tóth Edinát választották az Európai Parlament mesterséges intelligenciával foglalkozó különbizottságának alelnökévé

2020. 09. 23.

Az Európai Parlament (EP) mesterséges intelligenciával foglalkozó különbizottságának (AIDA) mai alakuló ülésén a képviselők Tóth Edina fideszes EP-képviselőt választották meg a bizottság alelnökének. Az EP új különbizottsága a mesterséges intelligencia megjelenésének hatásait és kihívásait vizsgálja, emellett célkitűzésekkel és a célok eléréséhez szükséges lépésekkel teli menetrendet határoz meg az Európai Unió számára.

A fideszes európai parlamenti képviselő megválasztása az elmúlt évek munkájának elismerése, s egyben a magyar néppárti delegáció sikere. Az alelnöki tiszt megszerzésével hazánk pozíciója a digitális belső piaci szabályozás területén is tovább erősödik az Európai Parlamentben.  

Tóth Edina kiemelte: „Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a néppárti frakció után a mai napon a különbizottság alakuló ülésén résztvevő képviselők is támogatásukról biztosítottak. Az AIDA különbizottság alelnökeként azért fogok dolgozni, hogy az érdekelt felekkel – többek között vállalkozásokkal, illetve a tudományos élet és a civil társadalom képviselőivel – konstruktív konzultációt folytathassunk, s a megfogalmazott követelményeket pedig a gyakorlatba is átültessük.”

A néppárti politikus rámutatott: a mesterséges intelligencia számos területen – például az egészségügy, a gépjárművek biztonsága, és az éghajlatváltozás terén – is előnyöket kínálhat. Ugyanakkor a mesterséges intelligencia új kihívásokat is jelent a munka jövője szempontjából, valamint jogi és etikai kérdéseket is felvet. „Mindezek okán törekedni fogok az emberközpontú mesterséges intelligenciáról szóló nemzetközi eszmecsere előmozdítására” – mondta el a választást követően Tóth Edina.

Az AIDA különbizottság mellett a Fidesz- KDNP képviselőcsoport tagjai közül az adóügyekkel foglalkozó albizottság tagja Győri Enikő, a rák elleni küzdelemmel foglalkozó különbizottság póttagja Járóka Lívia, az EU összes demokratikus folyamatába való külföldi beavatkozással, többek között a dezinformációval foglalkozó különbizottság póttagja Gál Kinga, valamint az állatok Unión belül és kívül történő szállítását ellenőrző vizsgálóbizottság tagja Hidvéghi Balázs.

Háttér: Az Európai Parlament négy különbizottság és egy állandó albizottság felállításáról határozott 2020. június 19-én. Az Európai Parlament Eljárási Szabályzata alapján a különbizottság egy évig működik, megbízatása két alkalommal, három-három hónappal hosszabbítható meg. Az EP különbizottságai, vizsgálóbizottságai és albizottságai nem fogadnak el jogszabályokat.

Brüsszel, 2020. szeptember 23.

További információ:

http://fidesz-eu.hu/