Közegészség és élelmiszer-biztonság

Nem álmegoldásokra, hanem elegendő vakcinára van szükség

2021. 05. 19.

Az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülése a vakcinákra vonatkozó szabadalmi jogok felfüggesztésének kérdéséről tartott vitát. Jelenleg a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szellemi tulajdonjogok kereskedelemi vonatkozásairól szóló megállapodása szabályozza a vakcinákra vonatkozó szabadalmakat. Győri Enikő, fideszes EP-képviselő plenáris felszólalásában kifejtette: a cél, hogy minél több ember minél hamarabb megkapja az oltást, éljen bárhol a világon. Az EP-nek a hatáskörén kívül eső téma helyett inkább azzal kellene foglalkoznia, miért nincs elegendő vakcina a polgáraink megvédésére, s ezáltal miért szenved naponta milliós károkat az uniós gazdaság. Tóth Edina fideszes EP-képviselő hangsúlyozta, hogy bár a vakcinák szabadalmának feloldása humanitáriusnak tűnő megoldás és látszólag egy csapásra megszüntetné a vakcinaszűkösséget, azonban ez egy összetettebb probléma és a gyártási kapacitás növelése jelenleg a legfontosabb cél. 

Győri Enikő fideszes képviselő plenáris felszólalásában kiemelte, hogy a Parlament ismét egy fals vitába bonyolódik bele, újra szem elől tévesztve saját szerepét: a szabadalmi-megállapodás alóli esetleges mentesség a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) döntési jogköre. „Nem most van itt az ideje, hogy a „jóság-versenyben” egymásra licitáljunk az USA-val. A racionalitás és józanság megőrzése válságidőkben erény. A közös cél, hogy minél több ember minél hamarabb megkapja az oltást, éljen bárhol a világon. A szabadalom felfüggesztésétől nem nő a gyártási kapacitás, nem lesz technológia és know-how mindenhol. Arról nem is beszélve, hogy az említett megállapodás keretében jelenleg is létezik a közegészségügyi kényszerengedélyezés intézménye, s országok élnek is vele” – mondta el a képviselő.

A magyar képviselő rámutatott, hogy az Unió külföldi vállalásokban példaértékűen teljesít, ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy „az USA eddig nem exportált vakcinát és a gyártáshoz szükséges nyersanyagokat, miközben az EU minden második legyártott vakcináját EU-n kívülre viszi. Teszi ezt annak ellenére, hogy az Unión belül sincs elegendő oltóanyag.”

Győri Enikő szerint a ténylegesen fontos kérdés az lenne, amiről megérné faggatni a Bizottságot, hogy „miért nincs elegendő vakcina a polgáraink megvédésére, s ezáltal miért szenved naponta milliós kárt az uniós gazdaság” – zárta gondolatait a magyar képviselő.

Tóth Edina a vita kapcsán kiemelte, hogy a „a jogi útvesztők és az ideológiailag motivált viták helyett a hatékony és gyors vakcinabeszerzés  és a gyártási kapacitás növelése sokkal fontosabb feladat lenne. A vakcina nem lehet politikai kérdés, amikor emberéletek megmentése a cél, így a politikai és ideológiai beszerzés helyett nyitni kellene a hatékony és biztonságos keleti vakcinák felé is. Magyarország helyes döntést hozott, amikor nemzeti hatáskörben is szerzett be vakcinákat és az egészségügyi védekezést és a magyar emberek életének megmentését választotta a politikai csatározás helyett”.

Háttér: az USA május 5-én bejelentette, hogy támogatja a COVID-19 elleni vakcinák szabadalmi oltalmára vonatkozó mentesség bevezetését. Tette ezt azok után, hogy korábban, az uniós tagállamokkal együtt határozottan elutasították  ezt a lehetőséget. Az Európai Bizottság eddig azt az álláspontot képviselte, hogy a vakcinaellátást a gyártási kapacitások hiánya, nem pedig a szellemi tulajdonjogok akadályozzák. Az EU most vizsgálja, hogyan lehetne a járvány elleni nemzetközi küzdelmet hatékonyabbá tenni.

Brüsszel, 2021. május 19.