Belső piac és fogyasztóvédelem

Brüsszel tehetetlensége veszélyezteti az Unió belső piacát

2021. 01. 19.

Az Európai Parlament plenáris vitát folytatott az egységes piac megerősítéséről és a szolgáltatások szabad mozgásának jövőjéről. A vita kiindulópontja, hogy a koronavírus-világjárvány okozta válság következtében kiemelt fontosságot nyertek a szolgáltatási ágazatban rejlő növekedési és munkahelyteremtési lehetőségek. Az EP szerint meghatározó helyen kell állnia a politikai napirendben a szolgáltatások szabad mozgásának az egységes piacon belül. Tóth Edina fideszes EP-képviselő felszólalásában üdvözölte a javaslatokat, és kiemelte: hosszú ideje minden jel arra mutatott, hogy modernizálni kell a szolgáltatási irányelvhez kapcsolódó végrehajtási intézkedéseket és tagállami útmutatásokat, hogy azok megfelelhessenek a jelenlegi kihívásoknak.

„A járvány következtében belső piacunk sajnos csaknem összeomlott, ami részben a megkésett uniós válasznak köszönhető. Leállt többek között például az egészségügyi szolgáltatásoknak és termékek áramlása” – mutatott rá a fideszes politikus.

Az EP-képviselő szerint szomorú, hogy továbbra is számos példát láthatunk a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok alkalmazására. Ide tartozik a termelőknek fizetett árak csökkentése, különösen a romlandó termékek esetében. A nem hatékony uniós végrehajtás káros következményekkel járt mind a fogyasztókra, mind a szolgáltatókra nézve.