Digitális egységes piac

A polgárok nem lehetnek cenzúra áldozatai a digitális platformokon!

2022. 01. 20.

Az Európai Parlament mai plenáris ülésén elfogadta a digitális szolgáltatásokról szóló jelentést, amelynek célja, a felhasználók alapvető jogainak védelme az online térben.  Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője elmondta: „Itt az idő, hogy véget vessünk annak, hogy az óriásplatformok maguk határozzák meg a játékszabályokat, teret engedjenek az illegális tartalmak – mint például a terrorizmushoz kapcsolódó tartalmak – terjedésének”.

Tóth Edina szerint a technológiai óriáscégek gazdasági súlya és társadalmi hatása mindannyiunk számára érzékelhető, hiszen a közösségi média napi szinten befolyásolja életünket, fogyasztási szokásainkat, döntéseinket. „Ezért korunk egyik legnagyobb kihívása, hogy képesek leszünk-e kilépni a “digitális buborékból” és uralni a technológiát, vagy hagyjuk, hogy a technológia vegye át az irányítást az életünk felett” – tette hozzá a képviselő.

„Megálljt kell parancsolni annak, hogy az óriásplatformok maguk határozzák meg a játékszabályokat. Csakis a tagállamok mondhatják meg, hogy milyen tartalmak kerüljenek le a platformok felületéről. Úgy vélem, hogy ezt csakis úgy érhetjük el, ha garantáljuk az átláthatóság és a számonkérhetőség demokratikus alapértékeinek érvényesülését a digitális térben is” – emelte ki Tóth Edina. 

„Nem engedhetjük meg, hogy a polgárok cenzúra áldozatai legyenek!” – zárta hozzászólását a fideszes politikus.