Belső piac és fogyasztóvédelem

Sikeres fellépés a fogyasztókért!

2023. 05. 11.

Az Európai Parlament (EP) a mai napon nagy többséggel elfogadta Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselőjének környezetvédelmi szakbizottsági állásfoglalását tartalmazó jelentést a megtévesztő környezetvédelmi állítások és címkézések tiltásáról, azaz a ‘zöldrefestés’-ről. A jelentés elfogadása nagy siker a Fidesz EP képviselőcsoportja számára, hiszen e javaslat révén hatékony eszközöket biztosíthatunk a fogyasztóknak ahhoz, hogy elkerüljük a kettős minőség káros gyakorlatát, s fokozzuk a termékek és gazdaságunk fenntarthatóságát. 

Tóth Edina plenáris felszólalásában rámutatott: a ’zöldrefestés’ jelensége az utóbbi időben egyre nagyobb teret nyert, ezért is különösen fontos, hogy felvegyük a harcot e káros gyakorlattal szemben. „Nem engedünk többé teret azon vállalkozásoknak akik környezetbarátként tüntetik fel magukat, miközben ez egyáltalán nem mutatkozik meg működésükben, vagy a termékeikre, szolgáltatásaikra vonatkozó, ilyesfajta félrevezető állításaik nem igazolhatóak” – tette hozzá. 

A fideszes politikus szerint a fogyasztói bizalom megerősítése érdekében egy hatékony szabályozás minden valódi céges zöldülés hitelességét erősítheti. „A zöld termék legyen valóban zöld, járjunk együtt tovább a zöld úton, s szüntessük meg közösen a fogyasztókra káros rossz kereskedelmi gyakorlatot!” – zárta felszólalást Tóth Edina.